A SZOCEG Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. 18,18 millió forint uniós támogatást nyert a”Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében.
A konstrukció célja a fiatalok foglalkoztatásának, munkatapasztalatuk megszerzésnek elősegítése, valamint a civil szervezetek fejlesztése, a szolgáltató kapacitás megerősítése volt.
A Kft. 6 fiatal pályakezdő, illetve munkanélküli foglalkoztatását valósította meg intézményeiben, a Szigetváron található Szociális Alapszolgáltatási Központban, a szederkényi időskorúak otthonában, a Mázán működő pszichiátriai betegek intézményében, valamint a decsi Szociális Ellátó Központban.
A projekt megvalósításának időtartama egy év volt, három hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel, de valamennyi munkatársunk a projekt lezárását követően is alkalmazásban maradt.
A pályázatnak köszönhetően intézményeink szolgáltatásait erősíthettük, a pályakezdő, illetve munkanélküli fiataloknak munkahelyet teremtettünk.